Diákmunkák Békéscsabán...akinek szerencséje van az dolgozhat

2009.08.23. 06:04 Békéscsaba figyelő

 Megkérdeztem néhány diákot arról, hogyan látják az esélyét annak, hogy a nyári szünidő alatt dolgozzanak. A nem reprezentatív felmérés eredménye igen érdekes, de egy valamit előre le kell szögezni: igazán jó munkát nehéz találni (szinte lehetetlen), de aki akar, és nincs egészségügyi akadálya (pl asztma), az dolgozhat. 

Az első tanuló, akivel beszélgettem a munkalehetőségekről az B.Á. volt. Nevezzük most Ákosnak. Ő úgy gondolja, hogy akinek szerencséje van az tud dolgozni. Ákos szavaival élve: "ha felhívnak a többszáz jelentkező közül, akkor mehetek dolgozni. Marha nagy szerencse kell hozzá." Ákosnak pedig szerencséje volt, ugyanis holnap a helyi barkácsáruházban fog pénzt keresni, árufeltöltőként. Arra a kérdésemre, hogy mennyit fog holnap keresni, a következő válasz hangzott el: "a szokásos...411-es órabér." Ahogy beszélgetőpartnerem fogalmazott, kevés olyan lehetőség van, ahol fizetnek a minimálbérnél többet. "A Szent István Egyetemen lesz szoftvertesztelés, ott 450 Ft-ot fognak fizetni óránként." zárta a beszélgetést Ákost.

Edit, a másik tanuló akivel interjút készítettem, mást gondol a lehetőségekről. Edit szerint dolgozni diákként nem sok lehetősége van. Ha adódik is valami, akkor azt is egyből "kiosztják". Ahogy Edit fogalmazott: "fű alatt, ismerősök által lehet bekerülni. Ha nincs protekciód, marad a címerezés, ami nekem asztmásnak alapból lehetetlen dolog és öngyilkosség lenne. 50 kilós lányként pedig nem tudok egész nap árut pakolni, sajnos erre meg a tesi adottságaim nincsenek meg". Edit arra a kérdésre, hogy szerinte van-e hely a környéken, ahol a "szokásos" 411 Forintnál többet fizetnének órabérbe, nemleges választ adott. "A tolmácsolással lehet jól keresni. Felsőfokú nyelvvizsgámmal erre alkalmas is lennék, szívesen csinálnám. De a környéken sehol sem adódott eddig ilyen munka...Még hallani sem hallottam tolmácsolásról, fordításról."

Azt hiszem, a két diák által viszonylag valós képet kaphattunk a helyzetről. Sokan vannak, akik munkaközvetítőn keresztül dolgoznak, ám sajnos akadnak olyanok, akik feketén keresik meg nyáron a zsebpénzüket. Ez az út a lehető legrosszabb, ugyanis azon kívül, hogy akár egészségünk, testi épségünk is veszélybe kerülhet, súlyosan megbüntethetik egy esetleges ellenőrzéskor mind a munkaadót mind a munkavállalót. 

A bejegyzés trackback címe:

https://csabafigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr741331478

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása