Bombariadó miatt ürítettek ki öt békéscsabai szakközépiskolát (Fotókkal)

2009.11.13. 11:27 Békéscsaba figyelő

csabafigyelo: P131109 10.16Ismeretlen telefonáló értesítette a rendőrséget, hogy bombát helyezett el Békéscsabai Központi Szakképző Iskola valamely intézményében, ami dél körül fog felrobbanni. A fenyegetés miatt az összes, az Integrált Szakképző Központhoz tartozó iskolát kiürítették. (Trefort Ágoston Műszaki Tagiskolája, Zwack József Kereskedelmi és Vendéglátóipari Tagiskolája,  Kós Károly Építő-, Fa- és Szolgáltatóipari Tagiskolája, plusz a Gépészeti és Számítástechnikai Szakközépiskola és a Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakközépiskola...)  A Gépészeti és Számítástechnikai Szakközépiskolában körülbelül 10 óra után 10 perccel szólalt meg a bombariadót jelző csengő. A fegyelmezetten, ám az eset előtt értelmetlenül álló diákokat a tűzoltóság elé irányították, ahol az iskola igazgatója vázolta fel a helyzetet, s tájékoztatta az iskola dolgozóit és tanulóit a további forgatókönyvről. A szakértők előreláthatólag negyed 1-kor végeznek, a GÉSZIben a tanítást ekkor fogják folytatni, ám több iskolában egy szombati pótló napot iktattak be a rendkívüli eset miatt. A hidegben várakozóknak a BÁÉV épületében és a közelben lévő általános iskola két tantermében biztosítottak ülőhelyeket, ám sokan a tűzoltóság előtt maradtak. 

A hírt a rendőrség egyelőre nem erősítette meg megerősítette.

A bombariadó véget ért, az iskolánkban folytatódik a tanítás. Még egyben van. :) Egyébként a Kazinczy utca egy szakaszát is lezárták, igaz azt nem a bejelentéssel egy időpontban. Az említett szakaszon 11:24-kor megindulhatott a forgalom.


 

(Forrás Beol.Hu és én :) )

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://csabafigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr761522118

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása