Békéscsabai csatornázás

2010.04.07. 10:25 Békéscsaba figyelő

Hamarosan indul Békéscsabán a csatornázás. A több, mint 17 milliárd forint összértékű projectben természetesen rengeteg kérdés felmerül a lakosság részéről. Békéscsaba megyei jogú város vezetése éppen ezért egy lakossági fórum sorozatot indított (csak úgy, mint tavaly májusban) a lakosság tájékoztatása érdekében. 

Múlt héten pénteken jómagam is részt vettem az első csatornázással kapcsolatos lakossági fórumon. A helyszín a A Savio Szent Domonkos Katolikus Általános Iskola tornaterme volt. A terembe belépve egyből konstatáltam: én vagyok a legfiatalabb résztvevő, többnyire az idősebb korosztály képviselői mentek el a fórumra. A rendezvény rendkívül pontosan, 18 órakor kezdődött el, Vantara Gyula polgármester úr megnyitójával. Vantara Úr többek között beszélt a csatornázás fontosságáról, illetve megdöbbentő adatokat is közölt azzal kapcsolatban, hogy miért van szükség sok helyen a vízvezetékek cseréjére is: a manapság igen drága ivóvíz 40%-a elfolyik a vízvezeték-csövek rossz állapota miatt.

A megnyitó beszédből megtudhattuk, hogy a szennyvízhálózatra csatlakozóknak milyen feladatai lesznek, illetve rengeteg dátumot is megtudhattunk. A Polgármester Úr felhívta mindenki figyelmét arra, hogy a Csabai Mérlegben ("sárga újságban") minden fontos információ benne lesz! 

Először is a csatornázás 2010. májusában el fog kezdődni. Ez biztos. A város szakaszokra van osztva, s arra, hogy az egyes utcák mikor kerülnek sorra a csatornázásban, egyelőre még csak hozzávetőleges adatokat tudnak mondani a kivitelezők. Nagyon fontos azonban, attól, hogy az utcánkban befejeződnek a látszólagos munkálatok, az nem jelenti azt, hogy azonnal rá is köthetünk a csatornahálózatra! Az egyes szakaszokat kamerás vizsgálattal fogják ellenőrizni azért, hogy a legapróbb szivárgásokat is észrevegyék! A kamerás vizsgálat után az engedélyeztetési eljárások után köthetnek rá az érintettek a szennyvízhálózatra! Ez a munkagépek levonulásától még akár 4-5 hónap is lehet. A város a csatornára rákötőket kedvezményekben fogják részesíteni. Az első három hónapban a csatornára csatlakozók csatornadíját a város 3 hónapig elengedi, majd még három hónapig 50% kedvezményt ad. (A 3-6 hónap között csatlakozók is fognak kedvezményeket kapni!)

Fontos még, hogy a csatornázás teljes lezárultáig a kivitelező nem fogja a "munkagödröket" véglegesen befedni, azokat csak ideiglenesen fogják borítani. A végleges helyreállításra csak a teljes átadás után fog sor kerülni, ugyanis az esetleges hibák a friss aszfalt felverésével járna. Továbbá nagyon fontos az is, hogy az Európai Unió nem engedi csak a csatornázás előtti állapot helyreállítását, így sajnos ahol most föld utca van, azt nem fogják tudni felújítani a csatornázás keretein belül. (Ez érthető is.) Vantara Gyula azonban kiemelte, hogy a következő évek feladata egy átfogó útfelújítási program lesz, hasonlóan a most futó járdafelújítási programhoz!

Az esetlegesen felmerülő kérdésekre a városnál nagyon szívesen válaszolnak, azonban mindenkinek ajánlom a körzetének megfelelő helyen lévő lakossági fórum felkeresését! Érdemes!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://csabafigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr941900306

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása