Minek is létezik a telefon...?

2010.07.19. 17:51 Békéscsaba figyelő

Van egy több téma ami a Békéscsaba-figyelő blog történetében már többször felbukkant. Az egyik ilyen a Szigetvári utcába a város által ültetett nagyon magas fák, melyek rengeteg problémát okoznak. (A korábbi cikkeket ide kattintva és ide kattintva olvashatod el.) Mind a két téma egy bizonyos F.L monogrammú olvasónk  elektronikus levele alapján született. A mai nap azonban F.L újra felkeresett minket, ám most konkrétan nem a fákkal volt (a legnagyobb) gond, hanem Békéscsaba megyei jogú város telefonos ügyfélszolgálatával. F.L csak gallyazást szeretett volna bejelenteni telefonon mely kicsit kevesebb sikerrel járt, mint többel. Ki gondolta volna, hogy a 21. században 12 percnek kell eltelnie ahhoz, hogy egy illetékessel, aki meg is hallgat minket egyáltalán beszélni tudjunk?

csabafigyelo: DSCF0504F.L 2010. július 19.-én hívta fel Békéscsaba város ügyfélszolgálatát, hogy egy közterületen lévő fa gallyazását kérje, ugyanis az már olyan magasra és terebélyesre nőtt, hogy ágai veszélyeztetik a kábeltévé és Internet kábeleket. Ekkor L. még optimista volt, úgy gondolta, hamar "lezavarja" a bejelentést. A kaland azonban csak itt kezdődött. A központos kapcsolta az egyik illetékes irodáját, aki a telefont nem vette fel, így újra a központos jelentkezett be, aki kapcsolt egy másik illetékest, ám a kapcsolatba lépés nem járt sikerrel. Ez a játék még egyszer lezajlott, ami után a központos visszavette a vonalat, és már-már szégyellte magát az eset miatt, "Pedig mindig fel szokták venni. Próbálkozzunk még?" mondta. Itt már közel 7 perc eltelt, az újabb kör eredménye hasonló lett, s még a vonal is megszakadt. F.L újra tárcsázta a békéscsabai "kaland forró drótot", a központos pedig már a telefonáló hangját megismerve szinte automatikusan kapcsolta a városüzemeltetési osztályt. Az osztályon egy fiatalember vette fel a telefont, aki megtudva mivel kapcsolatban hívta F.L a Várost, a következő szavakat mondta: "azonnal kapcsolom a kolleganőt..." F.L nem akart erről hallani, elege volt már, s a személyes panasztételtől sem riadt volna vissza. A 14. perc körül már előkerült az illetékes Hölgy is, aki végül kalandosan, de felvette a "megrendelést."

Szép kis történet, inkább nem is kommentálom. Néha a múlt században érezhetjük magunkat. Az eset azonban nem egyedülálló, az egyik legnagyobb Internet szolgáltatónál is tízen perceket kell várni, mire sikerül bejelenteni valamit.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://csabafigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr522161671

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása