Kerékpárút: egyszer fent egyszer meg lent...

2010.08.04. 21:53 Dragomér

Dragomér: S5004124Dirr-durr-csitt-csatt-piff-puff. Mi ez? Nem, nem őrültem meg, a cikkemhez kapcsolódik, melyben a Corvin utcai kerékpárút egyik szakaszáról szeretnék (és fogok is) írni. Már többször jártam az említett szakaszon és aki hasonlóan hozzám tekert már erre az megfigyelhette (az egyébként meglehetősen szükséges) kerékpárút állapotát. Először is már ránézésre szokatlannak tűnhet, hogy meglehetősen keskeny a kerékpársáv. Ha két biciklis egymás mellé ér akkor általában annak kell lehúzódnia, akinek több helye van. Én szerencsétlen voltam, ugyanis nem is olyan régen nekem kellet lehúzódni...No de miért is vagyok azért szerencsétlen? CSupán azért mert pusztán néhány centiméteren múlott,hogy bele ne szoruljon a kerekem egy, a kerékpárút szélén tátongó kráterbe (majd a képeken jobban látható). A másik zavaró dolog pedig az, hogy az út aszfaltja a hullámvasúthoz hasonlít.. Ilyenkor csupán annak örülök, hogy hegyibiciklim van, igaz azzal sem túl kényelmes a Corvin utcai kalandbicikliút-szakasz, de azt el sem tudom képzelni, hogy mekkorát eshetnék, ha beszorulna a kerekem az imént már említett kráterbe. Figyeljünk oda, ha erre közlekedünk!

A bejegyzés trackback címe:

https://csabafigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr542199475

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dragomér 2010.08.05. 21:31:25

@Békéscsaba figyelő:
Ilyenkor megfordul a fejemben, hogy mennyi "szerencsétlen,, ember ment már ebbe bele. Ezek után az is elgondolkodtató dolog hogy sötétben mennyi apró veszély fenyegeti az embert. Abba a kráterbe ami a cikkben is szerepel nemhogy nappal,de este se túl jó belepottyanni amikor is hirtelen történik a baj.
süti beállítások módosítása