Egy hely a nyugodt pihenésre: Széchenyi-liget
2009.08.11. 16:32 Békéscsaba figyelő
Békéscsaba legszebb pontja szerintem egyértelműen az Élővíz-csatorna partja a Széchényi-ligettel. E helyeken gyakran sétálok, hiszen Békéscsabán ez az egyik legalkalmasabb hely arra, hogy egyedül maradjunk a gondolatainkkal s kikapcsolódjunk egy rendezett, madarak csiripelésétől hangos parkban. (Bocsánat a folyós szövegért...^^) Ráadásul mindezt ingyen. :)
A park 2007-ben megszépülhetett a Körösök Völgye Natúrpark Egyesület és a békéscsabai önkormányzat közös munkájának eredményeképpen. A pénzkeretet egy 221 millió forintos, uniós támogatás adta. A projekt során felújították a korábbi, leromlott állapotú sörházat és pavilont, az épület az átalakítás után látogatóközpontként működik. Ezzel párhuzamosan új növényeket telepítettek, kertépítéssel javítottak a városi park kinézetén.
Továbbá az egykori szabadtéri színpad lebontásával (amit személy szerint sajnálok) egy, az Európai Uniós szintű játszótér is helyett kapott a Ligetben. Amit még fontosnak tartok, hogy a felújítás eredménye képpen nagyon szép tájékoztató/ismeretközlő táblákat helyeztek el a park különböző részein, melyekről megismerhetjük annak élővilágát, történetét. A tanulni vágyók örömére pedig a legtöbb növény "lábánál" olvashatjuk annak fajnevét mind latinul, mind pedig magyarul. (Ami pozitív számomra, hogy a táblákat nem nagyon fújkálják össze a graffitisek, tagesek, peace-uposok, stb...) Nagyon pozitív, hogy minden pad mellett helyet kaptak a környezetbe illő, igényes kialakítású szemetesek. Amit negatívumként tudok felsorolni az az, hogy gyakran csordultig vannak szeméttel a kukák, illetve azt, hogy hiába adottak a feltételek a szemét kidobására, az emberek többsége mégis felelőtlenül eldobja a például a cigarettájának a csikkjét ahelyett, hogy a 1,5 méterre lévő kukába tenné azt meg. (Érdemes körülnézni a padok környékén...van ott minden általában, nem csak csikk...)
Összességében: aki kedvet kapna a rohanó hétköznapok közben sétálni egyet vagy éppen beszélgetni, kikapcsolódni akár egyedül, akár a kedvesével, akár gyerekestül, ajánlom a Széchényi-ligetet.
Az új hajléktalanszálló: 'ocóóó', de bűz és szemét mindenhol
2009.08.10. 16:56 Békéscsaba figyelő
Aki járt már a Kétegyházi úton, biztos felfigyelt az egykori kínai piacra. Néhány évvel ezelőtt még a fehér bódék külső falán lévő "Olcsó Piac Piac Olcsó Olcsó Piac" felirat emlékeztetett arra, hogy mi is lett volna az épületegyüttes eredeti funkciója. Mára már a festék is lekopott, csak az emlékezeteinkben él tovább az egykori piac.
Jópár évvel ezelőtt egy Józsefváros II-t akartak nálunk létrehozni, ám ez nem jött össze. A beruházás befuccsolt, a terület a sok árusítóbódéval együtt ott maradt az enyészetnek. Kíváncsiak voltunk, hogy mi maradt a területen, így utánajártunk a dolgoknak.
Megérkezésünkkor egy fekete keverék kutya fogadott minket nem túl baráti üdvözletével. Ám velünk nem sokáig volt elfoglalva, néhány másodperc múlva már a terület másik végéből lehetett hallani az ugatását. Ahogy beljebb léptünk, iszonyatos szemétmennyiség látványát és kegyetlen bűzt kellett elviselnünk. Utóbbit egy "mozgó fekete zsák" okozta. Nem tudom, mi lehetett a zsákban, de egy biztos: iszonyatos mennyiségű kukac mozgott a bűzforrásban.
Az első (egyben utolsó) sokk után összeszedtük magunkat és elindultunk a bódék mentén. Egytől egyik mindegyik tele volt rakva ruhákkal, egyik helyiségben helyet kapott egy ágykeret egy újsággal is. Volt, ahol hatalmas mennyiségű elszívott cigaretta volt, s volt, ahol üres alkoholos üvegeket láttunk. Egy biztos, nem rendmániások művelték azt, amit.
Egyre beljebb haladva megpillantottuk egy szépen berendezett bódét: az ágyon és a polcra helyezett poharakon kívül még kolbászok is helyet kaptak az ideiglenes lakhelyen. Látszott, hogy az eőbb említett helyet egy igényes hajléktalan lakja. Sajnos nem tudtuk megkrédezni kikerülése körülményeiről, mivel nem tartózkodott a helyszínen.
Egy biztos: ez a terület hasonlít a Körös hotelhez, annyi különbséggel, hogy legalább nem a belvárosban van. Kíváncsian várom, hogy mikor fog rendeződni a terület sorsa, s mikor települ oda egy újabb multinacionális cég.
Miért vezetik félre a turistákat?
2009.08.05. 19:58 Békéscsaba figyelő
Békéscsabán is, mint az országban még számos helyen, vannak tájékoztató táblák a város különböző pontjain, az ideérkező látogatók megsegítésére. A fontosabb épületeket, szolgáltató szerveket irányozzák be a nyilak, s így a turista nem jön zavarba, ha a Pályaudvart keresve nem talál angolul beszélőt, aki útbaigazítaná, hiszen a tábla talán segít neki. Igen jó ötletnek találom az "idegenvezető táblákat", s azonfelül, hogy hasznosak még szépek is, tehát bizonyos esztétikai élményt is nyújtanak. Városunkban több helyen is találkozhatunk velük, például a Korzó téren, a szökőkúttal szemben is. Ám az említet példa nem is annyira jó, hiszen van vele egy kis probléma. Igazából apróság, de szerintem éppen elég zavaró: a Vasútállomást egy kicsit eltájolja. Ha valaki az említett táblára hagyatkozna, a vonatok helyett a Kétegyházi úti egykori kínai piac látványa tárulna a szeme elé.
Segítsenek! Ezen a hétvégén is várják a ruhaadományokat!
2009.08.04. 12:57 Békéscsaba figyelő
Gondolom, elég sok családban megesik a nyár vége felé, hogy átválogatják a ruháikat. A megunt, kinőtt ruhadarabok gyakran egy zsákba kikerülnek a szeméttelepre! Ha Önöknál is ez a helyzet, akkor ezt most ne tegyék! Augusztus 14-16 között elvihetik megunt, kinőtt ruháikat a békéscsabai TESCO parolóba!
A Foltmentes adomány program keretében az elkövetkezendő két hétvégén a békéscsabai Tesco áruház parkolójában várják a ruhaadományokat a Vanish és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkatársai. A nyári hónapokban a nagyobb városokban találkozhatnak az érdeklődők a Foltmentes gyűjtőpontokkal.
Budapest, 2009. augusztus 3. – Augusztus 7-9. között, valamint a rákövetkező hétvégén, augusztus 14-16. között Békéscsabán várják a ruhaadományokat a Vanish és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkatársai. A jó állapotban lévő használt ruhákat a békéscsabai Tesco áruház parkolójában felállított Foltmentes adománygyűjtő ponton lehet leadni, melynek nyitva tartása:
péntek: 14.00-20.00-ig
szombat: 09.00-20.00-ig
vasárnap: 10.00-16.00-ig
Az adományokat a vándorló Foltmentes adomány gyűjtőpontok mellett országszerte folyamatosan várják a Máltai irodákban.
A beérkezett ruhákat Vanish termékekkel is kimossák a hajléktalanokat foglalkoztató Máltai mosodában a Vanish felajánlásának köszönhetően. A Vanish gyártója, a Reckitt Benckiser a termékek biztosítása mellett 5 millió forinttal járul hozzá a Szeretetszolgálat veszprémi mosodájának kialakításához, és így újabb munkalehetőségeket teremt a hajléktalanoknak.
A vállalat ráadásul minden júliusban eladott Vanish termék után 10 forintot ajánlott fel karitatív célokra.
A ruhagyűjtő pontok listája, a nyitva tartás időpontjai és további információ a www.vanish.hu és www.maltai.hu oldalakon található. A Foltmentes adomány kampány idei együttműködő kereskedelmi partnerei a Cora, az Auchan, a CBA és a Tesco áruházak, az akció május végétől szeptemberig tart.
További információ:
Bruckner Regina
Well PR Ügynökség
1126 Budapest, Orbánhegyi út 50.
E-mail: r.bruckner@well.hu
Tel: 350 73 90 /130
A Magyar Máltai Szeretetszolgálatról:
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat a Szuverén Máltai Lovagrend magyarországi segélyszervezete 1989 óta. Jelmondata szerint legfőbb feladatának a legszegényebbek, és a legrászorultabbak segítését tekinti (’always at the service of the poor, the needy and the sick’). Egyedülálló nemzetközi és hazai tapasztalatokkal rendelkezik. Szerepvállalása a legszélesebb társadalmi körökben elfogadott és elismert. Munkája három alappilléren áll: az országosan mintegy 150 önkéntes csoporton, ami több mint 5.000 aktív és további 15.000 mozgósítható segítőt jelent, a közel 200 szociális és egészségügyi intézményt illetve szolgálatot felölelő, szintén országos szociális szolgáltatói rendszerén, valamint a különböző speciális projektjein. A Szeretetszolgálat számos modellkísérleti program kezdeményezője és bevezetője, több európai uniós nagyprojekt megvalósítója, számos ügy szakmai módszertani bázisa. Működésének további alapelve, hogy folyamatosan figyelve az aktuális, országos vagy helyi szükséghelyzeteket, a központi és a helyi kormányzati szervekkel és más szociális illetve egészségügyi szolgáltatókkal partnerségben, hatékonyan válaszoljon a szegénység és a rászorultság kihívásaira.
Ha másként is segítene:
Adó 1%: 19025702-1-43
Számlaszám: 10300002-20102898-00003285
A Vanish-ről
A Vanish tizennyolc éve van jelen a hazai piacon, és mára a folteltávolítás elismert szakértőjének számít. A magyar háziasszonyok bíznak a Vanish termékek erejében. A portfolióban mindenki megtalálhatja az igényeinek megfelelő folteltávolító terméket, legyen szó akár ruha-, függöny-, vagy szőnyegtisztításról.
A Vanish gyártója és forgalmazója a Reckitt Benckiser, mely termékeit a világ több mint 180 országában értékesíti és olyan közismert márkákat tudhat magáénak a Vanish mellett, mint az Airwick, Calgon, Calgonit, Dosia, Harpic, Mortein, Veet és Quanto, illetve 2006 óta portfoliójában megtalálhatóak olyan vény nélkül kapható gyógyszerek is, mint a Strepsils és a Nurofen.
Érettségi Feladatok, Érettségi Tételek
2009.07.28. 12:46 Békéscsaba figyelő
Kidolgozott Érettségi Tételek és Érettségi feladatok minden mennyiségben az Érettségizz.Com oldalon! Gyere Te is, és töltsd le az előző évek érettségi feladatait, feladatsoratit megoldásokkal együtt az oldalunkon! Válogass a több ezer kidolgozott érettségi tétel közül kedvedre, s nyomtasd vagy mentsd le azokat is! Mindezek mellett még nyereményjátékokat is szervezünk, ahol értékes érettségi felkészítő könyveket nyerhetsz!
Hangoskodó hajléktalanok a sétálón...engem lehangolnak
2009.07.28. 07:56 Békéscsaba figyelő
Mostanában amikor a belvárosban sétálok, rendszeresen felfigyelek a százas előtti viráglugasnál lévő padokon ülő hajléktalan emberekre. Ezzel a dologgal még csak-csak megbarátkoznék, mert engem igazából nem zavarnának, ha csak üldögélnének. A gond ott kezdődik, hogy rendszeresen üvöltenek egymással, ezzel zavarva a közeli kávézóban ülőket, s ami még nagyobb baj: távol tartják azokat, akik le szeretnének Békéscsaba egyik legszebb pontján ülni, nyugodt körülmények között beszélgetni. Vagy éppen olvasni, pihenni. Amikor a szóban forgó emberek a padsor elejét elfoglalják, az amúgy mindig közkedvelt hely többi padja üres...
Szerintem ez mindent elmond arról, hogy zavar-e még másoakt rajtam kívül ez a néhány szerencsétlen sorsú ember viselkedése...
Idétlen buszmegállók: újak, szépek, de valami még mindig hiányzik...
2009.07.27. 10:41 Békéscsaba figyelő
Nem is olyan rég, az Evangélikus Gimnázium előtti buszmegállók megújultak. Messziről nagyon jól mutattak, ám amikor közelebb mentem hozzájuk egy kicsit meglepődtem. Több hibát is felfedeztem, (tudom, megint csak kritizálni tudok) amelyek egyik részről tervezési, másik részről pedig kilakítási problémák.
1.) a képeken jól látszik, hogy nincsenek padok a váró alatt, azok ki vannak dobva rakva a buszmegálló mögé
2.) jó, ha le akarunk ülni, akkor leülünk a váró mögött lévő padokra, de ezzel csak annyi a gond, hogy ha esik az eső, akkor a váró teteje nem takarja le a padot. Sőt, az eső pont a nyakunkba is esne. :) (az más kérdés, hogy tervezhették volna úgy, hogy alapból meghosszabbítják a tetőt hátrafele is, így egyből dupla annyi hely lett volna várakozni az amúgy sem túl gyakran járó buszokra. Cikk a buszokról nemsokára...)
3.) a megálló melletti, amúgy lebetonozott padot (tehát ami nem csak úgy oda van dobva) pedig csak félig fedi be a tető. Szerintem nem állt volna semmiből még egy méterrel meghosszabbítani a tetőt. Praktikus, nem?
Egyszóval szép és jó, de szerintem ez így nagyon nem teljes. Remélem, hogy a jövőben jobban odafigyelnek majd olyan kis apróságokra, hogy a buszváróban le lehessen ülni, illetve remélem, hogy a tervezők megfürdenek a praktikusabb ötletek forrásában is, hogy még szebb / használhatóbb buszvárókat tervezzenek.
(More picture after cli... több kép a fenti fotóra kattintva!) (bocsi, csak átállt angolra a billentyűzet :)->kommentekben lehet jelezni, kinek esett le elsőre ez a hatalmas poén ^^ )
Kedves 'Békéscsabai telefonbetyár': azért a kilétedet jobban titkolhatnád!
2009.07.26. 11:56 Békéscsaba figyelő
Valamelyik nap a youtube-on böngészve akadtam rá "qp696qp" nevű felhasználó profiljára. A videói többnyire a "Békéscsabai telefonbetyár" címet kapták. Gondoltam, hogy belehallgatok a műveibe, na nem azért, mert annyira érdekelne, hogy másokat mennyire idegesít, hanem azért, mert kíváncsi voltam a hangja alapján, vajon hány éves korosztály szórakozik olyan dolgokkal, hogy másokat az éjszaka közepén felhív, érthetetlen szövegeket mond, vagy éppen venni akar valamit. Az első videón megnézésének amit meghallgattam egy hihetetlenül idegesítő, irritáló hang beszélt egy meglehetősen álmos hangú emberrel, aki úgy gondolom, nem szereti ha felébresztik éjszaka, így a telefonbetyár (amúgy megérdemelten, kár, hogy csak telefonon keresztül) kapott rendesen a káromkodásrengetegből.
Igazából úgy éreztem az első videó után, hogy ennyi elég is a kedves ismeretlenből, van jobb dolgom is, mint őt hallgatni. A videója mosoly helyett csak szánalmat csalt az arcomra.
Mégis ki lehet ez a telefonbetyár?
Gondoltam egy kicsit utánanézek ennek a dolognak. A youtube-os profilnevét beírtam a google keresőbe, hátha ezt a nevet használja valamelyik e-mail címében esetleg, amivel közelebb kerülhetek "kilétéhez". Nem kellett sokáig keresgélnem. Több helyen megtaláltam az e-mai lcímét, amely így festett: qp696qp@gmail.com. A név az email meleltt pedig Dj. Karhel volt. Érdekelt, hogy vajon ő lehet-e a telefonbetyár, így az e-mail címét beírtam az iwiw keresőjébe. Természetesen az eredmény nem lepett meg: egy találat született, s a férfi akit az iwiw kidobott, teljesen "véletlenül" békéscsabai, a vezetékneve hasonlít megegyezik a Dj-s nevével. A profiljából az is kiderült, hogy 18 éves, utálja a tömeget, valamint van egy blogja, amit a ezen a címen lehet elérni.
Remélem, hogy a hírtelen jött nyílvánosságtól egy kicsit visszariad a srác, és esetleg letörli ocsmányságait a youtuberól. Innen üzenem neki ,hogy ha már törvényekbe ütköző tevékenységet folytat, legalább jobban vigyázzon a kilétére, mert így könnyebben megütheti a bokáját. Kedves Dj Karhel, én várom a hívásod!
Utolsó kommentek