Aluljáró a pályaudvar alatt: felesleges, sötét, félelmetes

2009.05.08. 14:08 Békéscsaba figyelő

csabafigyelo: DSCF0116

Aki már járt Békéscsabán az autóbusz pályaudvaron, annak szerintem már beugrott, hogy miről van szó. Azért segítek: Békéscsaba legfeleslegesebb, legkihasználatlanabb, legelhanyagoltabb aluljárójáról. Egykor ez is biztos szebb napokat megélt, (hasonlóan a Körös hotelhez) ami következik a sok bezárt üzlet helyéből, a mosdókból, a jegyárusító helyekből és az utastájékoztató táblákból.  Mára pedig teljesen lepusztult, az ember nem is megy le szívesen oda. 
Eredeti funkciója az volt, hogy az emberek ne a buszok között szaladgálva közelítsék meg a kocsiállásokat, hanem egy aluljáróból, ahol nem veszélyeztetik saját testi épségüket. Erre lehet következtetni a lejáratok elhelyezéséből is: van egy lejáró közvetlenül a vasútállomás épülete mellett, egy a posta felől és egy a barkácsáruház felől. Az alagútból pedig feljuthatunk az egyes kocsiállásokra.(Természetesen ez fordítva is igaz.) Ez egy igen hasznos, és jó ötlet, ám mégis oda jutott az alagút, ahol most van. Ennek egy nagyon egyszerű oka van: nem nagy pályadvarról lévén szó, sokkal egyszerűbb közvetlenül, a felszínen elmenni a buszhoz, (ami körülbelül 100 méter legrosszabb esetben) mint lemenni egy rakat lépcsőn, utána menni az alagútban egy csomót, majd feljutni ugyancsak jópár lépcsőn a megfelelő kocsiálláshoz.

csabafigyelo: DSCF0010

 Oké. A fiatalok még megbírkóznak ezzel a feladattal, de az idősebb korosztály már nem szívesen lépcsőzne ennyit. Ahogy az aluljárót egyre kevesebben használták, úgy zártak be az üzletek, a jegyárusítók, majd szépen lassan a menetrendet sem frissítették lent. Ezek után megjelentek a graffitisek, tagesek, stb. Mára pedig az aluljáró ott ál magában, elhanyagoltam. Nagyon ritkán véletlenül, egy-egy ember arra használja ami az eredeti funkciója lenne. 
 Továbbiakban meséljenek a képek:

Írj Te is cikket a Csaba-figyelőre! Ha bármilyen jó illetve rossz történt Veled Békéscsabán, ha valami nagyon tetszik vagy épp nagyon nem a városunkban azt írd meg a csabafigyelo@gmail.com -ra, s az itt megjelenik! 

Kérdezz Te is! címmel útjára indítunk egy akciót. A blogon a megfelelő postban, vagy az e-mailben elküldött kérdéseiteket elküldjük az illetékeseknek, (a Polgármesteri hivatalba) és az azokra érkezett válaszokat publikálni fogjuk itt, a Csaba figyelő blogon. Katt ide a részletekért!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://csabafigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr291107183

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Leijon 2009.08.24. 22:29:41

Nem azért mondom, de miért lenne felesleges az aluljáró??? teljesen meg van a feladata, főleg ha egybe lesz nyitva a MÁV-os aluljáróval. Biztonságosabb lenne a buszközlekedés, nem sasszéznának a leute a buszok közt.
Am bocs h ennyit komizok, de kedvencek között vagy:D

Békéscsaba figyelő · http://www.csabafigyelo.blog.hu 2009.08.24. 22:49:21

Akkor pontosítás következik:
jelen állapotában felesleges. Nem nagyon látsz embereket ott közlekedni. Aztán ha a MÁV aluljáróval egybe lesz kötve, hidd el, hogy fogsz róla itt is olvasni. :)
süti beállítások módosítása